2011. május 15., vasárnap

Benőtt köröm

  A benőtt köröm

Gyakori és igen fájdalmas, összetett betegség. Ennek okai különfélék lehetnek: a veleszületett, öröklött hajlam, valamint a szerzett elváltozások, ártalmas hatások, közvetett okok.

Tünetei:

Kezdődhet enyhe érzékenységgel kezdetben csak nyomás hatására, később azonban már külső nyomás nélkül is észlelhetők, a lokalizált, helyi bőrpirosodások, amelyek kis idő után generált, általánosan kiterjedt bőrpirosodássá válhatnak, kiterjedve a lábujjak és a lábfej további részeire.
A továbbiakban fokozódó fájdalommal, gennyesedéssel is járhat ez a folyamat, amit már tanácsos nem megvárni!
Érdemes a kezdődő tünetek észlelésekor már bejelentkezni, mert a kezelés után hamarabb gyógyul a köröm sánc és kisebb beavatkozással megúszhatjuk a köröm egész levételét!

A megfelelő vágási technikával megelőzhető a köröm benövése. Rövid széleket  ne hagyjunk, a körmök csúcsát hagyjuk hosszabbra. Ha a köröm sarkát túlzottan kivágjuk, a lenövéskor szúrni kezdi a köröm melletti szöveteket. Figyelni kell rá, hogy egyenesen keresztbe vágjuk le a lábkörmöt, sohasem a növekedéssel párhuzamosan. A körömágyat mindig védje félmilliméteres köröm, ennél rövidebbre ne vágjuk. A kéz ujjain gömbölyűre, a lábujjakon egyenesre vágjuk a körmöt, hogy a két sarka kiálljon. Az ollót használat után mindig gondosan fertőtlenítsük le, töröljük meg és tegyük száraz helyre.