2011. július 20., szerda

Miért pedikűröztessünk?



A pedikűrösre már csak akkor gondolunk, amikor már fáj a lábunk. A probléma ott szokott kialakulni, hogy kapkodva levágjuk a lábujjainkról a körmöket, a bőrkeményedésekkel meg nem foglalkozunk.

A körömvágással csak az a baj, hogy a körömsarkokat ollóval nem lehet teljesen kiemelni, elég, ha egy picike kis körömszilánk benne marad, azt körbenövi a köröm szélén a bőr, és onnantól kezdve azzal az ujjunkkal csak gond van, mert begyullad.
Minél tovább vagdossuk, mi magunknak, az idő elteltével ez az állapot egyre rosszabb lesz.

Vannak akiknek a lába fokozottan hajlamos a bőrkeményedésre. A bőrkeményedéseket le kell szedni, mert a megvastagodott szaru akadályozza a láb vérellátását, kényelmetlen komfort érzetet biztosít, és esztétikailag sem szép. A bőr megrepedezik, és akár fájdalmas nyílt sebbé is válhat, mely a fertőzések nyitott kapuja.
 Nem csak csúnya, de fájdalmas is a tyúkszem, mely a szoros, szűk cipők következménye. Eltávolításához bőrgyógyász vagy Gyógypedikűrös szükséges.

Gondoljunk elsősorban arra, hogy saját magunknak legyen mindez, mert elsősorban ez a legfontosabb, hogy mi jól érezzük magunkat a bőrünkben!

Ajánlatos 3-4 hetente felkeresni a pedikűröst!

 Amennyiben megjelenne valamelyik lábujjon a körömgomba, (a köröm megvastagszik, színét elveszti, és rugalmatlanná válik), megakadályozhatjuk a további fertőződést, illetve a fertőzött terület kezeléséhez is tanácsot kaphatunk!

Mit árul el rólad a kezed?

A hozzáértő szemek sokszor a kezünkből megtudják hogy milyen a személyiségünk, vagy milyen betegség rejtőzködik a szervezetünkben. Egy kis ízelítő, hogy mi magunk is megismerjük a rejtélyeket...


A kéz titkai

Jellem:
Vannak azonban olyan dolgok, amiknek érdemes figyelmet szentelnünk és nem kell feltétlenül szakértőhöz mennünk, hogy megfejthessük a jelentésüket.
Hogy szőrös-e a keze, ami a férfiasságra utal, még a nőknél is, vagy hogy milyen alakú a kézfej. A vaskosabb kezű emberek például többnyire szeretik a természetet, szívesen kertészkednek és szorgosak.
Nagy tenyér: gyors észjárásra, lobbanékonyságra utal. Hallgat megérzéseire, szervezőképessége jó. Az apró részletek nem érdeklik, könnyű becsapni.
Keskeny tenyér: önző egyénre vall, aki kapzsi és zsugori is tud lenni.
Széles tenyér: gazdája jó csapatjátékos, természeténél fogva kedves másokkal.

Betegség:
Ha például sötét elváltozásokat találunk a gyűrűsujj és a tenyértő közötti rész bármelyik területén, az máj-, vese- vagy epeproblémákra utal. A körmön lévő apró fehér pöttyök stresszes életmódról és a velejáró vitaminhiányról tanúskodnak. Az izzadós, nyirkos tapintású kéz gazdája vese- és keringési problémáktól, míg a túl száraz tenyerű gyulladásoktól tarthat.

Beszélnek az ujjak

Tedd le a két kezed az asztalra magad elé, párhuzamosan, és nézd meg felülről, hogy a mutató vagy a gyűrűs ujjad a hosszabb???
A rövid ujjak gyors gondolkodásra, sokszor elhamarkodott döntésekre utalnak. Ez a személy mindig figyelmen kívül hagyja az apró részleteket, ami a későbbiekben problémákat okoz.
A túlságosan rövid ujjak alacsony intelligenciára, hiúságra, átgondolatlanságra és következetlenségre utalnak.
A tenyérrel megegyező hosszúságú ujjak általában kiegyensúlyozottságra, kevés problémára utalnak, persze ez azért az adott élethelyzettől is függ.
A feltűnően hosszú ujjak lassú és nehézkes gondolkodásmódot, túlzott óvatosságot jelentenek.

Hüvelykujj Az akaraterő, megfontoltság és a gazdagság jelei találhatók rajta.
Ha mérete nagy: erős, magabiztos, aktív személyt mutat.
Ha mérete kicsi: határozatlanságot, esetleg gyenge jellemet takar, aki jószándékúan naiv, de ezért könnyen be is csapható.
Ha kellően hajlékony a hüvelykujjad, akkor biztos, hogy nagyon jó az alkalmazkodóképességed, sokoldalúság, adakozó hajlam és mozgékonyság jellemez.
Ha nagyon merev, akkor gyakran vesz erőt rajtad a makacsság és az önzés, olyan dolgokhoz ragaszkodsz, melyek már rég aktualitásukat vesztették.

Mutatóujj /Hatalom ujja/Mutatja az érvényesülési lehetőségeket, és a bekövetkező szerencséket is.
Ha rövidebb, mint a gyűrűsujj, akkor soha nem válik belőled jó vezető, de kiválóan megfelelsz bizalmi állásokra és csapatmunkára.
Ha hosszabb, akkor erős törekvésed van a sikerek hajszolására, és általában el is éred céljaidat. Erős a racionális gondolkodásod, ezért az üzleti élet, a vezető beosztás, irányítás stb a Te területed!!
Ha egyforma, az egyértelműen azt jelzi, hogy komoly vállalkozási kedv él benned, könnyedén belevágsz minden újba.

Középső ujj /Sors ujja/Az életben elfoglalt helyet és a beilleszkedési, illetve a másokhoz való alkalmazkodási képességet is jelzi.
Ez az ujj akkor megfelelő, ha hossza teljesen vagy majdnem egyenlő a tenyér hosszával.
Ha sokkal rövidebb, akkor erőtlenségre utal, mindent könnyen feladsz, nem küzdesz a céljaidért.
Ha viszont feltűnően hosszú, akkor nagyon érzékeny vagy, és állandóan aggodalmaskodsz. Mindent megtennél azért, hogy mások elfogadjanak.

Gyűrűsujj /Művészet ujja/ Szépérzékről, tehetségről, művészetek iránti hajlamról árulkodik, de sokat mond jellemünkről is.
Ha hosszabb a középső ujjnál, akkor többre értékeled magad a kelleténél, ideje egy kis önvizsgálatot tartani. Sokszor csapongásra, esetleg játékszenvedélyre is utal.
Ha arányos és egyenes, akkor megértő, sikeres embert jelez.
Ha nagyon görbe, akkor jellemed nem mindig egyenes.

Kisujj /Szónoki képesség ujja/A szellemiséghez és az intuíciódhoz kapcsolódó terület.
Ha egyenes, nem görbe, nem bütykös, arányos a többi ujjhoz, akkor gondolkodásod kifinomult, nem rohansz fejjel a falnak, kiváló diplomáciai képességgel rendelkezel.
Ha nagyon rövid, akkor bár jó a felfogóképességed, de elveszel az apró részletekben.
Ha túl hosszú, akkor gyakran másnak próbálod magad mutatni, mint aki valójában vagy.

Suttognak a körmök

- Hosszúkás: tulajdonosa a képzelet világában él. Érzékeny és őszinte, de hiányzik belőle a kritikai érzék. Hajlamos a betegeskedésre.
- Téglalap: szelíd, kedves természetre vall, aki nem szereti a vitatkozást.
- Rövid: gyors észjárásra, magabiztosságra és türelmetlenségre utal. Az illető élvezi a vitatkozást, de ha alulmarad, megsértődik.
- Széles: egészséges embereknek van ilyen. Optimista, munkabírása kivételes. Hajlamos a mások feletti uralkodásra, veszekedésre.
 - Keskeny: határozatlan, akarat-gyenge emberre vall, akinek az egészségi állapota nem túl rózsás.

Árulkodó kezek és kézmozdulatok


Napjában százával teszünk öntudatlan mozdulatokat a kezünkkel, és ez bizony rengeteget árul el a személyiségünkről, pillanatnyi lelkiállapotunkról.

Karok és kezek

• Amikor az ujjunk legfelső percét dörzsölgetjük, akkor megfontoljuk a mondanivalónkat.
• Ha a hüvelykujj csúcsát masszírozzuk, azon tűnődünk, hogy van-e elegendő akaraterőnk és elszántságunk kimondani a véleményünket.
 • Ha beszélgetés közben a középső- és a gyűrűsujj szorosan egymáshoz simul, az illető megértésre és biztonságra vágyik. Vélhetőleg feszültség-teli időszakot él át, és segítségre van szüksége.
• a kéz szájhoz emelése jelezheti a döntésképtelenséget, a bizonytalanságot, hazugságot is.
• Karba tett kezek: védekezés, bizonytalanság. Ha valaki összefonja a karját, jogosan feltételezhető, hogy valami olyasmit hall, amivel nem ért egyet. Ha a karkeresztezéshez ökölbe szorult kéz is járul, az ellenséges védekező magatartást jelez. Amikor a két kéz szorosan fogja a felső kart, mintegy rögzítve ezzel a testhelyzetet, azt fejezheti ki, hogy az illető önmagát fékezi.
• Összeszorított ököl: ellenségeskedés, agresszió
• Hátratett kezek: lazaság, magabiztosság, hatalom
• Kezek a fej mögött: magabiztosság, arrogancia
• Összekulcsolt kezek: idegesség, bizonytalanság
• Csípőre tett kezek: düh, hiúság, szexuális kihívás
• Nyitott tenyerek: nyitottság, őszinteség

Tenyérgesztusok

Egyik legcélravezetőbb módszer annak kiderítésére, hogy valaki őszinte, nyílt-e, vagy sem, ha a tenyerét figyeljük. Amikor valaki kitárulkozik, szavahihetően beszél, akkor felfedi tenyerét a másik ember előtt. Míg ha valamit titkolni akar, akkor karjait összefonva, vagy kezét zsebre dugva elrejti tenyerét.
Az is megfigyelhető, hogy ha valamit fölfelé fordított, vagy éppen ellenkezőleg, lefelé fordított tenyérrel kérünk, más lesz a kérés eredménye. Ha tenyerünk fölfelé fordul, mint a kéregető koldusnak, akkor kevésbé érzik nyomatékosnak a kérést, mint ha lefelé fordított tenyérrel mondjuk ugyanazt. A lefelé fordított tenyér ugyanis hatalmat biztosít.
A tenyér helyzete a kézfogásnál is árulkodó. Ha valaki úgy fog velünk kezet, hogy saját kezét lefelé fordítva, a mienket kissé felfordítja, akkor uralkodni akar rajtunk. Ha éppen ellenkezőleg, felfelé fordított tenyerét nyújtja valaki, akkor behódolását jelzi, éppen úgy, mint a kutya, aki hátára hemperedik, és feltárja torkát. Az egyenlőséget feltételező "férfias" kézfogásnál, mindkét tenyér függőleges helyzetű.

Lábak

• Lábak keresztezése a térdnél: védekezés, negatív gondolatok
• Álló helyzetben: védekezés, negatív gondolatok
• Lábdörzsölgetés: idegesség, kényelmetlenség Vigyázzállás: alárendeltség, nagyfokú tisztelet Lábfejek valakire mutatnak: érdeklődés a személy iránt

Ha valaki jól eligazodik mások testbeszédében, jól tudja használni a mindennapi életben, s meg tudja érezni, mit is érez valójában a másik.

Könyvajánlat: Allan Pease: Testbeszéd

Lábujj-közötti papucs

 A nyári slágerpapucsok - melyek többnyire habosított műanyagból álló lapos talpból és egy Y alakú gumipántból állnak és jellegzetesen "slattyogó" hangot adnak - kárt tehetnek egészségünkben.

Az Amerikai Sportorvosi Iskola tanulmánya szerint ezeknek a papucsoknak a viselete felelős lehet számos, testünkön észlelt fájdalomért és panaszokért. A lábgyógyászattal foglalkozó szakemberek véleménye szerint, kedvenc nyári papucsunk több egészségügyi problémáért felelős, mint bármely más lábbeli, a magassarkú cipőket is beleértve.

"Akkor figyeltünk fel ezekre a lábbelikre, amikor tanulóink alsó lábszár fájdalommal tértek vissza nyaralás után, mielőtt utcai- vagy teniszcipőre váltottak volna" - mondta Wendi Weimer, az Auburn Egyetem professzora. Végzős hallgatóival végzett tanulmányt arról, hogy miként érintkezik a lábfej a talajjal, miközben a résztvevő diákok tornacipőt vagy pántos lábujj-közötti papucsot viseltek.

Auburn egyik diákja, Justin Shroyer szerint ez a teszt rámutatott arra, hogy "az emberek igen szorgosan kapaszkodnak ujjaikkal, különösen láblendítés közben". " Megfigyeltük, hogy az emberek sokkal rövidebb lépéseket tesznek, és a boka szöge (a lábszár és lábfej közötti szög) a lépés során megnő.

Ez annak tulajdonítható, hogy lábfejlendítés közben így védik a lábujjaikat, és a papucs is sokkal közelebb tartható a talphoz, mely így nem repül el előrelendítéskor. Azonban megváltozik a járásmód." - mondta Shrover. Egy átlagos amerikai körülbelül 10-20.000 lépést tesz naponta, ám ezek az apró lépésbeli változások összeadódnak és komolyabb sérülésekhez vezethetnek.

"A legnagyobb ütéselnyelődés a hátsó sarki részen történik, és ha nincs kellő védelem alatt a talajszinttel érintkező sarokfelület, akkor nem tudja olyan jól elnyelni az ütődést, mint kellene. Más szóval sokkal keményebben dolgozik a lábfejünk, mint szabadna, ezért megjelennek a túlzott megerőltetésből származó tünetek, mint például az ínszalaggyulladás, vagy az alsó lábszár-, térd- és gerincproblémák" - magyarázta Dr. Rock Positano, a New York-i Speciális Sebészeti Osztályról.

Szerencsére Positano megnyugtatta a lábujjközötti-papucs fanatikusokat, hogy ne dobják el olyan hamar a papucsaikat. " Nézzék. Ez nem egy lábujjközötti-papucsok ellen intézett támadás. Ennek ahhoz van köze, ami a lábbal történik a viselésük közben. Ha csak a strandon, vagy uszodában használják, vagy baráti lófrálásoknál, az teljesen rendben van"- mondta.
Forrás: www.medipress.hu

Óvatosan a papuccsal


Sokféle papucs kapható manapság, sőt, ha őszinték akarunk lenni, szinte nem is kapni mást. Nemcsak a formák eltérőek, hanem az anyagok terén is igen nagy változatosságot mutatnak, készülhetnek bőrből, vászonból, műanyagból, parafából, stb. És amikor egy nő papucsot hord az utcán, olyan, mintha védtelen, kiszolgáltatott lenne. Ezenkívül igen praktikus jószág is, hiszen nem izzad bele az ember lába, ráadásul nem kell vacakolni a fel- és lehúzással.
Ezzel azonban a papucsok előnyei ki is merültek, most nézzük, mik a hátrányai!
 Mindenekelőtt mérhetetlenül koszos lesz az ember lába. Szinte mezítláb jár, aki papucsot visel, s mivel a talp rendszeresen felemelkedik a cipő aljáról, a kosz beszűrődik oda. Ez persze nem gond, ha a strandon, vagy egy faluban történik meg, hiszen a kosz lemosható. Ám egy nagyvárosban az aszfaltra ragadt töménytelen mennyiségű, és igen változatos összetételű piszkot a bőrünkön hazavinni már nem nagy öröm. Mert van ebbe a koszban a kutyakakától kezdve a kátrányon és a hajléktalan köpetén keresztül a mérgező anyagokig szinte minden. Még veszélyesebb, ha valamilyen seb van a lábon, a seb könnyen elfertőződhet, ha ilyen fajtájú piszok kerül bele. 

Az igazi gond azonban az, hogy magát a lábat teszi tönkre, ha valaki huzamosabb ideig – például egész nyáron – kizárólag sarok nélküli papucsot hord. A járást nehezíti, hogy a lábujjaknak kapaszkodniuk kell, nehogy elszálljon a messzeségbe kedvenc lábbelink, és ez megerőlteti a láb izmait, ízületeit.

A bokára is óriási teher hárul, az ember egy papucsban rövideket lép – ettől is bájos a nő mozgása többek között papucsban –, viszont közben a boka kénytelen nagyobb szögben hajlani. Ha nincs sarka egy cipőnek, akkor nincs olyan felület sem, amely elnyelhetné az ütődés erejét, vagyis minden lépésnél teljes testsúlyunk zökkenését kell talpunknak felfognia és elviselnie.
Mindezek a hatások összeolvadnak, és a legkülönfélébb tüneteket okozhatják az izomgyulladástól kezdve, az ínszalagszakadáson keresztül egészen a gerincbántalmakig.

Kényesebb lábú emberek szívesen választják a papucsot: végre egy lábbeli, amely biztosan nem töri fel a lábat! Nos, ez sem igaz. A lábujjak közötti pánt bizony csúnya sebeket ejthet, ráadásul mivel kellemetlen, nedves, rejtett helyen van, az ilyen seb lassabban gyógyul be, mint például egy sarkon keletkezett vízhólyag.

Egyszóval bánjunk óvatosan a papuccsal. Hordhatjuk ezeket a praktikus darabokat időnként, ám ne ragaszkodjunk ahhoz, hogy egész nyáron csak ilyen divatos lábbeliket hordjunk!

forrás: Donna

Kéz és az ujjak tornája


Az időnkénti masszázs és a kéz tornáztatása ruganyossá, mozgékonnyá teszi az ujjakat.
Az ujjakban a hosszú ideig tartó monoton munkavégzés miatt sokszor fájdalmat érzünk. Számítógépes munka közben tartsunk óránként néhány perc szünetet, mozgassuk át kezünket, lábunkat. Néhány nagyobb méretű, sima fémgolyó is segíthet, ha azokat lazításképpen körbe-körbe forgatjuk a tenyérben. A kézkörzés, a csuklókörzés, az ujjak hajlítása-feszítése ellensúlyozza a hosszas gépelés ártalmait.



Sorrend:
1. Erőteljesen szétfeszítjük, majd ökölbe zárjuk az ujjakat.
2. Behajlítjuk, majd egyenként kinyújtjuk az ujjakat.
3. A két kéz ujjbegyeit összeillesztjük,, majd váltakozva nyomjuk össze és lazítjuk el.
4. Merev beállított ujjakkal zongorázunk.
5. Csuklóból élénken kirázzuk a kezet.
6. Könyökből és csuklóból jobbra és balra forgatjuk a kezeket.

Miről árulkodik a köröm?



Számtalan cikk szól arról, hogy milyen köröm milyen betegséget jelez. Viszont most találtam egy nagyon jó cikket, és hozzá.A cikkben eredetileg a leggyakoribb körömproblémákról Dr. Kecskés Zsuzsa bőrgyógyásszal beszélgettek. Először is kezdjük az alapokkal: nyilván mindenki tisztában van vele, mi a köröm, azzal viszont kevésbé, hogy mire való.

A köröm réteges szerkezetű szarulemez, ami egyrészt védelmezi az ujjperceink végét, másrészt a megfelelő fogásban is szerepet játszik. Tipikusan olyan szerepe van, hogy akár feleslegesnek is tűnhet, ha azonban nem lenne, azonnal feltűnne a hiánya. Utóbbira egyébként van példa: nagyon ritka születési rendellenesség következtében előfordulhat, hogy valakinek egyáltalán nincsenek körmei. Visszatérve a normál esethez: az emberi köröm vastagsága a kézen fél és háromnegyed centiméter között mozog, a lábon pedig ennek nagyjából kétszerese. Hossza a kézen havi szinten átlagosan 2-3 milliméternyit nő, a lábon feleennyit, de ez egyénenként eltérő lehet, tehát nem ritka az sem, ha valakinek többet nő, és az sem, ha kevesebbet. Ha például rágjuk, netán gyakran vágjuk, gyorsabban fog nőni, mint egyébként. Ugyanígy a sérült köröm is gyorsabban nő, éppen azért, mert a szervezet érzékeli a sérülést, és pótolni akarja a sérült részt egészségessel. Sőt, nap- és évszaktól függően is változik a növekedési sebesség: éjszaka lassabban nő a körmünk, mint nappal, és télen is visszafogottabb ez az ütem, mint nyáron. A lényeg, hogy a köröm – mivel ugye „alulról felfelé” nő – a kézen legfeljebb fél év alatt újul meg teljesen, a lábon pedig átlagosan egy év vagy kicsit több kell hozzá.

Mi a „kis fehér félhold” szerepe, amelyik a körömágynál helyezkedik el?
A körmöt a körömágynál található úgynevezett mátrixsejtek termelik. A „kis fehér félhold”, ahogy Ön nevezi, még egyfajta átmeneti terület ebből a szempontból, ezen a részen még zajlik a szarusodási folyamat.

Van, akinek láthatóan megvastagodnak a körmei. Mitől függ, hogy milyen vastag a köröm?
Egyéni adottságoktól, de akár betegségektől is függhet. Ebből a szempontból egyébként nem egyforma a kéz- és a lábköröm, hiszen a lábköröm akár a cipőviseléstől is megvastagodhat. Ha konkrét problémákat veszünk, az A-vitamin hiánya például tipikusan olyan rendellenesség, ami a körömlemezek megvastagodásához – és egyben töredezettségéhez is – vezet, de a pikkelysömör is okozhat ilyen típusú elváltozást. Sőt, egyes szívbetegségeket is ez a jelenség kísér: megvastagszik, megnagyobbodik, jobban kidomborul a köröm, mert nem megfelelő a szövetek oxigénellátása.

Minden esetben a köröm betegségét jelzi, ha megváltozik a színe?

 Nem, a különböző elszíneződések, elváltozások más betegség kísérő velejárói vagy akár előhírnökei is lehetnek. Az elszíneződések közül a leggyakoribbak a különböző bevérzések, amik tipikusan akkor jelentkeznek, ha ráejtünk valamit az ujjunkra és ezáltal a körmünkre. Ilyen esetben persze nem nagyon merül fel kérdés azt illetően, mi okozza a rendellenes színt: a sérülés általában borzasztóan fájdalmasnak is bizonyul, mert érzékeny területről beszélünk. Megint csak viszonylag tipikus jelenség a „nikotinos” köröm, ami erős dohányosoknál figyelhető meg: ilyenkor egy sárga csík jelenik meg a körmön általában keresztirányban. A sárga elváltozás ugyanakkor májbetegség tünete is lehet, vagyis érdemes megnézetni orvossal, ha ilyesmit tapasztalunk. Egyes keringési, netán a tüdőt érintő bajok esetén kékes elszíneződés jelentkezhet a körmökön, mivel ezek velejárójaként a vérben kevesebb az oxigén. Bizonyos gyógyszerek mellékhatásaként is jelentkezhetnek elszíneződések.

A kisujjon a körömlemez nem szarusodott el rendesen, ez az elváltozás egy 7 éves gyermeknél volt tapasztalható. Szeretném felhívni a figyelmet, ez nem gomba, ez csak egy növési rendellenesség, amely lenő a köröm növekedése segítségével.
És mi a helyzet a sokaknál látható aprócska fehér foltokkal?
Ezek az úgynevezett leukonychia-foltok, amik tipikusan vitamin-, általában kalciumhiányt jeleznek. Érdemes valamiféle vitaminkészítményt szedni, netán pezsgőtablettával pótolni a szervezetben alacsonyabb mennyiségben megtalálható vitaminokat és ásványi anyagokat, különösen a téli hónapokban. Ilyenkor a kis foltok is eltűnnek. Ez ugyanakkor nem kizárólagos: néha nem vitaminhiány áll a háttérben, hanem egyszerűen csak olyan körömsejtekről van szó, amik nem szarusodtak el teljesen.

A színbeli elváltozásoknál még furcsábbak az alaki elváltozások. Ezeket mi okozza?

Ezekből is többféle létezik. A vashiányos vérszegénység például gyakran a köröm szabad végének felfelé hajlását eredményezi, ez az úgynevezett kanál alakú köröm. Szintén elég gyakran találkozhatunk úgynevezett óraüvegkörömmel, amit az előbb már említettem: ilyenkor a körmök felszíne kidomborodik, nem ritkán a nekik helyet adó ujjpercek kiszélesedése, megvastagodása mellett. Ez a szív, az érrendszer és a légzőszervek súlyos betegségeinek tipikus velejárója. A pikkelysömörös betegek körme pedig egészen sokféle módon változhat meg nemcsak színét, de alakját tekintve is, a megvastagodástól kezdve egészen a furcsán deformált domborulatokig. Emellett ennél a betegségnél tipikusan foltos, cseppszerű elszíneződések jellemzők. A lista egyébként alapvetően végtelen.
Tested jeleit figyelve sok rejtett betegségedre fényt deríthetsz. Lássuk, miről árulkodnak a körmeid!
Körmöd elárulja betegségeid!

Forrás: Körömbetegségek